Vérvörös lángnyelvek

A pirosnak, mint házinak elsőnek örültem, de se a lakásban, se a környezetemben nem leltem számomra izgalmas piros tárgyat.  Majd egyre nagyobb kínnal vettem észre, hogy április közepén a természet tobzódik a színekben, csak pont a kívánt színből van kevés (a tulipánok épp elnyílóban voltak már). Lajosnak külön érzéke van hozzá, hogy azt adja heti feladatnak, ami nincs vagy nehezen fotózható az adott héten – ilyen kis hibán nem akadunk fent 😊…

Ahogy szorított a határidő, végül mégis a kertben kötöttem ki a reggeli eső után – a már nem annyira fotogén papagájvirágú tulipánjaimon esőcseppeket vadásztam. Jó fél óra görnyedés után mászott be a képbe a csiga – szeretek csigát fotózni van idő komponálni, és szerintem nagyon cukik.

Nem nagyon jött össze a csiga a 30 centis száron ülő virágfejjel, meg már fájt a derekam is 😊, ezért fogtam a csigát, leszakítottam a tulipánt, és elvonultam a kerti asztalhoz.

Alapvetően a Nikon D3400-as vázamon lévő 18-105-ös Nikon obival kezdtem el a csigát és a virágot fotózni, aki – számomra is meglepő módon – nem el mászott a virág mellől, hanem inkább bele. Mikor már jó sok képet csináltam minden szögből az addigra virágfejben elbújó csigáról – kipróbáltam a nemrég beszerzett Raynox  DCR-250 előtétlencsét.

Manuális módban fotózom, így volt egy kis kísérletezés a záridővel és a mélységéllességgel. Az éllességállítást is manuális módba raktam, és bár az objektíven is lehet az élességet állítani, nekem könnyebb, ha a géppel együtt én mozgok hangyányit oda vissza, hogy megtaláljam a megfelelő pontot, mivel az előtétlencsével nagyon kicsi a mélységéllesség. Végül aztán ez a beállítás tetszett a legjobban, ahol a csigából csak a szeme látszik élesen, és a szirmok szélei mint lángnyelvek – hiszen mégiscsak a pirosról kellett szólnia a képnek, nem a csigáról. (66mm, 1/250 mp, f/6.3, ISO100)

A képet Lightroomban utómunkáztam, a legnagyobb változtatás a csiga házára húzott sötétség, ami jól illeszkedett a fekete kerethez, amit amúgy a Raynox lencse belógása okoz.