«« Sikerút sorozat


A fényképezőgépek típusai

A képalkotás elméletét, vagyis azt, hogy a külvilág képét egy doboz, vagy szoba belső falára vetítsük már az ókori Görögök is ismerték, a reneszánszkor festői pedig aktívan használták, hogy segítségével elemezzék, hogyan lehet síkban, egy rajzon, festményen valósághűen ábrázolni a teret. De hiába ismeri az ember sok ezer éve a képalkotást a látott képet rögzíteni csak a XIX. század közepén tudta, ettől a pillanattól beszélhetünk fotográfiáról.

fényképezőgépek típusai

A tudomány és a technika gyors fejlődésével a fotóeszközök és a képrögzítés minősége is óriási fejlődésen ment át még akkor is, ha az elv ma is pont ugyanaz mint sok ezer évvel ezelőtt. Az első behemót és nehézkes kamerák helyett ma már a zsebünkből előkapva a telefonunkkal fotózunk és a sötétkamrában sem kell órákat a filmünk előhívásával és nagyításával bajlódnunk.

A fényképezőgépeinket sokféleképpen osztályozhatjuk. Technológia szerit (filmes, digitális), felépítés szerint (kompakt, tükrös, tükör nélküli), vagy az érzékelő, film mérete szerint (nagy formátumú, kisfilm, krop). A tanfolyam keretében az előző osztályozások szerint nézzük át, hogy milyen kamerák létezek ma a piacon.

A tanfolyam leckéin csak sorban, egymás után haladva tudsz végigmenni. A következő leckét csak azután tudod megnyitni, hogy az aktuális leckével végeztél. Természetesen a korábban már elvégzett leckéket szabadon meg tudod nyitni.

Fejezet 1 1. fejezet: Bevezető
Lecke 1 A fotózás több ezer éves hobbi
Lecke 2 Lyukkamera készítése
Lecke 3 A fényképezőgépek osztályozása
Fejezet 2 2. fejezet: Technológia szerinti osztályozás
Lecke 1 Képrögzítés
Lecke 2 Filmes fényképezőgépek
Lecke 3 Digitális fényképezés
Fejezet 3 3. fejezet: Felépítés szerinti osztályozás
Lecke 1 Mobiltelefonok
Lecke 2 Kompakt fényképezőgépek
Lecke 3 Bridge kamerák
Lecke 4 Tükörreflexes fényképezőgépek
Lecke 5 Tükör nélküli fényképezőgépek
Lecke 6 Gépvázak osztályozása
Lecke 7 Néhány tévhit a MILC-ekről
Lecke 8 Milyen gépet vegyek?
Fejezet 4 4. fejezet: Film méret szerinti osztályozás
Lecke 1 Megapixel háború
Lecke 2 Nagy formátumú fényképezőgép
Lecke 3 Közepes formátumú fényképezőgép
Lecke 4 Kisfilmes fényképezőgép
Lecke 5 Full frame-nél kisebb méretű szenzorok