Montenegró Vadregényes Tájain 2025.

Montenegró maga a vadregény: ezer fok, hatalmas hegyek, mély szakadékok, tomboló szél, birkáikat terelő pásztorok, évszázados városok, ahol a macskák az igazi urak, tengerpart luxusjachtokkal és sűrűn – hogy a kontraszt teljes legyen – füstölgő erdőtüzek.

Gyalogoltunk kilométereket egy szurdok patakmedrében, ahol néha combközépig ért a víz, megcsodáltuk a Tara-kanyont, ami méreteiben simán felveszi a versenyt a Grand-kanyonnal, sétáltunk százméteres kőhidakon, fotóztunk szakadékok peremén, farkasszemet néztünk keselyűkkel, megkóstoltuk egy pásztorcsalád ebédjét, araszoltunk tehenek mögött, és vacogtunk egy hágón, miközben a szél majd’ lefújt a hegyről. A bátrabbak pedig Európa leghosszabb drótkötélpályáján suhantak át egy olyan kanyon fölött, ahová én lenézni sem mertem.

Az utak… Nos, inkább ösvényeknek nevezném őket… Sokszor egy sáv sem volt igazán, és ha jött valaki szemből, bizony tolatni kellett – csak épp az egyik oldalon sziklafal, a másikon meg több száz méternyi semmi. Akadtak olyan szerpentinek, ahol a sofőrök csukott szemmel, rettegve, imákat mormolva kanyarogtak lefelé.

Szóval most nemcsak fotóztunk, hanem túráztunk, másztunk, nevettünk, vacogtunk, de életre szóló élményekkel tértünk haza.