Az utómunka ma már sok esetben hangsúlyosabb mint maga a kép készítése. Mivel szeretnénk ragyogó képeket megosztani, ezért a fotó elkészítése után sok-sok időt elszöszögünk a szűrőkkel.

Néhány éve, amikor még csak filmre fotóztunk, beadtuk a negatívot egy laborba, ahol max valami automata állított egy picit nyomtatáskor. Persze az elszántak nem bízták magukat a véletlenre, nagyítót vásároltak, meg vegyszereket, és órákra bevonultak a sötétkamrába.

De túl sokat ők sem tudtak tenni, a lehetőségeik korlátozottak voltak. Több, kevesebb ideig világították a filmet, hogy sötétebb, vagy világosabb legyen a kép. Kemény, vagy lágy papírt használtak, kitakartak dolgokat, vagy csak a kép egy részét nagyították le (vágtak).

Aztán a zselatin-ezüt filmet leváltotta a CMOS érzékelő, a filmes kamerát a DSLR, a sötétkamrát az Adobe Lightroom. A nehézkes utómunka ma már különféle alkalmazásokkal pofonegyszerűen megoldható, ráadásul a kreativitásunknak semmi nem szab határt.

Ma, a telefonunk és a fényképezőgépünk digitálisan rögzíti a képet, amit azonnal tolhatunk fel a netre, és nem ritka, hogy több ezren is látják mit kaptunk lencsevégre. Emiatt (is) fontos, hogy jóminőségű képeket osszunk meg, amihez elengedhetetlen az utómunka.

Mi az a Lightroom?

lightroomA Lightroom egy RAW (nyers kép) átalakító program. A fotósok körében az egyik legnépszerűbb utómunka program, ami kifejezetten fotósoknak hoztak létre. Gyakorlatilag iparági szabvány. Könnyű a kezelését megtanulni, és tényleg csak olyan funkciókat építettek bele, amit a fotósok használnak.

A legfontosabb tulajdonságai közé tartozik, hogy a

  • képfeldolgozás folyamatát az elejétől a végéig meg tudjuk vele oldani,
  • a nyers képeket nem módosítja, így bármikor visszatérhetünk az eredeti képünkhöz,
  • mivel a retusált kép csak akkor készül el, amikor azt kiexportáljuk, ezért szerkesztés közben nagyon gyors,
  • képtárként működik, az összes fotónkat mappákba rendezve tárolhatjuk.

Számomra az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy az eredeti fotókat nem írja felül a program. A módosításokat egy listában őrzi meg, így bármikor vissza tudok térni egy korábbi állapothoz, vagy egy kép többféle retusált variációját is tudom tárolni.

Kinek ajánlom a Lightroom-ot?

A Lightroom egy könnyen kezelhető, mégis profi képfeldolgozó eszköz. Ha szeretnél komolyabban fotózni, mindenképp próbáld ki!

Mivel egyszerűen tudsz minden fontos dolgot állítani, ezért kezdő fotósként is nagy hasznát veszed. Persze az elején tanulni kell egy kicsit, de ez az időbefektetés bőven megtérül.

Támogatja az összes fényképezőgép és telefon nyers formátumú fájljait. A retusált képet pedig képes TIFF, DNG és JPG formátumban is menteni.

A Lightroom telefonra ingyen letölthető, ha számítógépen szeretnéd használni, fizetned kell érte. Azonban az a havi néhány ezer forint egy fotósnak bőven megéri.

Hasonlítsuk össze a Photoshoppal

A Photoshop is Adobe termék, róla biztosan hallottál már. A képmanipulálás ásza! Mi szükség van akkor Lightroom-ra, ha Photoshoppal is bármit meg tudunk változtatni a képünkön?

A kérdés jogos. A Photoshop sokkal erősebb képmódosító eszköz, lenyűgöző dolgokat tudsz vele csinálni, azonban ezt a szoftvert kreatív területen dolgozó embereknek fejlesztették, ezért

  • rengeteg szolgáltatása van, pont ezért nagyon bonyolult,
  • nagyon sok idő megtanulni a kezelését,
  • a nyers képeket ugyan be tudja olvasni, de egyszerre csak egy képpel tudsz dolgozni, nem tudsz egy képgalériát felállítani,
  • az eredeti kép módosításkor felülíródik, tehát elvész,
  • nagy teljesítményigényű, ezért lassú.

A lényeg, hogy ugyan egy fantasztikusan jó program, de a Photoshop-ot elsősorban nem fotósoknak, hanem grafikus szerkesztéshez találták ki.

Együtt az utómunka királyai

A Lightroom egy olyan fotós program, amivel a fotós projektjeidet menedzselheted. Egy galéria, egy ratusáló eszköz, ezen kívül képmegosztó, és segít a nyomtatásban is. Az eszközei jól és könnyen használhatóak, nincsenek fotósok számára fölösleges lehetőségek.

Viszont, ha egy-egy képednél komolyabb utómunkára vanszükséged, a kép Lightroomból könnyen exportálható Photoshop-ba, az eredmény pedig visszakerül a Lightroom galériájába. Ketten pedig brutlisan erős párost alkotnak.