.Blog/Utómunka

Nem kell félni az utómunkától!

Az utómunka nem ördögtől való, szoktam mondani, sőt magamat is ezzel győzködtem, amikor először nekiestem az egyik képemnek. Sokáig azt gondoltam ugyanis — tévesen —, hogy a fényképnek már akkor tökéletesnek kell lennie, amikor exponálok. Ez azonban így lehetetlen. Több okból is.

2022. június 16.

Ha jpg-ben fotózok, akkor a gépem végzi el helyettem az utómunkát a maga szája íze szerint, ha viszont RAW-ban (vagy más nyers formátumban), akkor meg egyáltalán nem történik semmilyen kezelés (a fotó meg olyan is…) A laikus persze mást mondana, ha meglátná a kijelzőn a képet, de ha kinyomtatjuk (vagy csak laptopon nagyban megnézzük), azonnal szembetűnik, hogy mitől is nyers a nyers, vagy mitől is más egy eleve jpg-ben készült fénykép.

Emlékszem, amikor még csak mobillal fotóztam, azzal is néztem vissza a képeket. Eszembe sem jutott, hogy a közösségimédia-felületekre feltöltött fotóim milyenek lehetnek számítógépről megtekintve. Hát…. némelyike kifejezetten siralmas volt, én pedig nem értettem az egészet, pedig még utómunkáztam is. Legalábbis azt hittem. Úgy rémlik, egy ilyen pillanat után döntöttem el, hogy szerzek magamnak valamilyen varázsolni tudó programot.

Erről a képről hittem kicsiben, hogy milyen fantasztikus…

A képszűrők használata nem utómunka

Természetesen én is beleestem abba a csapdába, hogy „parasztvakító” szűrőkkel kezdtem el dolgozni. Az igazság az, hogy nagyon tetszett is némelyik, mert olyan klassz hangulatot varázsolt az őszi szűrő vagy épp a Memory-effektus a képeimre. Ezektől azonban a fotóim nem jobbak lettek, csak másabbak, és kiszolgálták azt az ízlésvilágot, amely tulajdonképpen nem is volt az enyém.

Nincs bajom az Insta-, vagy ilyen jellegű szűrők használatával, ne érts félre, csak rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb megtanulni, hogyan érhetem el ugyanazt a hatást azzal, ha tényleg tudok fotózni.

Ehhez először is az kellett, hogy átálljak jpg-ről RAW-ra. Utána pedig az, hogy ne kapjak frászt semmilyen igazi képszerkesztő programtól, mint amilyen a Photoshop vagy a Lightroom.

Szőke vagyok, gondolhatod, milyen fejet vágtam, amikor először megnyitottam egy ilyen felületet. Konkrétan rosszul lettem, és mivel — bevallom — nem erősségem az angol (más nyelveken nőttem fel), be is zártam azonnal. A mobilhoz ajánlott Photoshop Express viszont nem tűnt olyan bonyolultnak, ezért először azon gyakoroltam teljesen autodidakta módon. Bele is szerettem. Sokan használják a Snapseedet, de bevallom, azzal nem próbálkoztam, mert nekem a PS Express nagyon bejött.

Mióta azonban átálltam a fényképezőgépre, már bonyolult lett az egész magamnak kitalált utómunka-művelet: képek feltöltése laptopra, onnan azokat átmenteni telefonra, hogy ott PS Express-ezzek, több volt, mint felesleges hülyeség. Nem volt mit tenni, át kellett térnem a nagyok módszereihez.

Így jutottam el végül újra a Lightroomig, hiszen nekem a fényképeimmel nem a grafikai szerkesztések vagy egyéb érdekes „machinációk” a célom, amelyre a PS fantasztikus, hanem hogy tényleg visszaadjam azt, amit látok, vagy ahogyan érzem magam egy adott helyszín lefotózása közben. (Később azért ki akarom tanulni a PS csínját-bínját is, csak előbb megvárom, míg kirepülnek a gyermekeim.) Vettem tehát egy nagy levegőt és belevágtam. Megint csak autodidakta módon.

nyersutómunkázott

Mit tud az utómunka?

Röviden szólva mindent. Hosszabban pedig majdnem olyan, mint egy jól eltalált és nem túlzásba vitt smink: kiemeli a szépséget, a különlegességet, az alany lényegét. Úgy gondolom, a jó utómunka a fényképek esetében helyére teszi a dolgokat és ennek köszönhetően

  • nemcsak színhelyes,
  • zajtalan,
  • tökéletes kompozíciójú vagy
  • megfelelő megvilágítású képeink lehetnek,
  • hanem különleges és egyedi hatásúak is.

Egyet azonban tudnunk kell! Ehhez a nyers fotónak is jónak kell lennie.

Alapszabály, hogy eleve úgy készítsük a képet, hogy azzal már ne kelljen túl sokat utómunkázni, azaz már exponáláskor

  • alkalmazzuk a megfelelő képkivágást,
  • komponáljunk tudatosan,
  • állítsuk be a helyes expozíciós értékeket és
  • tudjuk, hogy miért is akarjuk azt a fotót mindenáron elkészíteni.

Ez utóbbi szerintem kifejezetten fontos, a többi pedig alapnak tekinthető.

Ezeket az utómunka-folyamatokat végzem el minden képemen

Gyorsan elmondom, melyek azok a műveletek a Lightroomban, amelyeket soha nem hagyok ki (ezek zöme PS-ben is elérhető). Képenként ez kb. 1-2 percet vesz igénybe, ha tényleg sikerült jó alapot „lőnöm”.

  1. Kiigazítom a lencse torzítását, majd
  2. korrigálom a vízszinteseket és függőlegeseket, ha szükséges.
  3. Állítok a csúcsfényeken és
  4. a fehéren, valamint
  5. zajtalanítok, ha nem jól állítottam volna be előzetesen a fényérzékenységet.

(Általában mindig egyel fölé állítom az expozíciókorrekciót fotózásnál, mert nekem az a tuti, de van, aki inkább egy picivel alul szeret exponálni. Szerintem ez ízlés és téma kérdése is.)

Ezek tehát azok a műveletek, amelyeket mindig elvégzek, és soha (!) nem bízom ezt sem a Lightroom automata korrigálására. Ha ezeken felül még szeretnék a színekkel, a fényekkel vagy a kép vonalainak erőségével játszani, megteszem, ha a mondanivalóm azt igényli. Ezen a fotón például szerettem volna visszaadni azt a nyomott hangulatot, amelyet a hely árasztott magából, ezért sötétebbre és erősebbre (Clarity) vettem a dolgokat.

nyersutómunkázott

A tudatosság több pihenést is jelent

A kezdetek kezdetén mindent (is) lefotóztam, ami az utamba került. Sokszor akkor is kattogtattam, amikor igazából nem volt annyira érdekes a téma. Az vitt félre, hogy valami mindig megtetszett, de nem gondolkodtam azon, hogy vajon tényleg van-e értelme annak a fotónak, nézegetném-e naphosszat vagy kitenném-e a falamra. Ennek köszönhetően kismillió olyan fényképem született, amelyet végül nem volt kedvem utómunkázni, mert — így, ahogy mondom — untam.

Ma már kétszer is meggondolom, hogy mit fényképezek le, és azt is, hogy azt hány szögből. Így a napi 5-600 (!) fotómat le tudtam csökkenteni heti 5-600-ra, ami, lássuk be, mérföldekkel jobb eredmény, és kevesebb utómunkát, valamint több pihentető alvást jelent. Ha pedig kipihent vagyok, a fotóim is jobbak lesznek, mert tudatosabban készülhetek rájuk. Mert a fotózásra fel is kell készülni, ha túl akarunk lépni a „turistafotós” címkénken. De erről majd legközelebb.

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.