Kísérletezés a fotózásban

Hamis és hamis között is hatalmas különbségek vannak, és amíg nekem ilyen áldolog egy túlhúzott, giccses HDR-fotó, addig nem az egy – példának okáért  – egyedi, szürreális duálexpo. Hogy miért? Mert amikor a csúszkákkal vibrálóvá, természetellenesen színessé teszünk egy tájképet, annak a célja az én szememben sima figyelemfelkeltés és lájkvadászat, nem valami különleges mondanivaló, egyedi látásmód vagy valós hangulat átadása. Ha azonban okosan kísérletezgetünk – és nem csak az utómunkával – egy olyan világba repíthetjük a nézőt, amelyik elgondolkodtatja őt. Én ehhez az alábbi eszközökhöz szoktam nyúlni.

Clarity a kemény mondanivalókhoz

Szeretem ezt a kiemelő eszközt, amely élesíti, keményíti a fotó fényeit, karcossá teszi a hatást, már-már durvává a témát. Ha dokumentarista képet készítek valamilyen szociokulturális eseményről, vagy csak olyan környezetben lövök, amelynek a nehézségeit akarom érzékeltetni, ez a „csúszka” nagy segítségemre van a téma kiemelésében. Viszont fordítottan is jól működik a hatása, hiszen például egy keményebb esemény lágyításával (a Clarity lehúzásával) épp azt lehet elérni, hogy ott is meglássuk a szépet, ahol alapvetően nem gondolnánk, hogy lehet.

A Clarity és Dehaze együttes alkalmazásával, a csúszkák ellentétes irányba történő tologatásával pedig mindent negatívba fordíthatunk át, amely már-már súrolja a szürreál határát. Sőt ha mindehhez színeket is alkalmazunk, meglepően izgalmas képeink készülhetnek.

Fontosnak tartom azonban, hogy az ilyen játékokhoz a kiindulási fotónk is jó minőségű legyen. Ez alatt nemcsak a külsőségeket, hanem a belsőt, azaz a kompozíciót is értem.

Kompozíció a meglepetésekért

Rajongok a különleges perspektívákért, az el- és megfordított nézőpontokért, de nem csak úgy, hogy a kamera kerül rendhagyó pozícióba (padlóra, gödörbe, magaslatra), hanem hogy az adott tárgy, objektum, téma is úgy jelenik meg, ahogyan amúgy nem szoktuk nézni.

A mennyezeten megjelenő tükröződések, a vízbe benyúló levelek, egy tárgy belseje, apró részlete, egy állat furcsa póza, egy 90 fokban elfordított lépcső mind-mind fantasztikus, a hétköznapitól merőben eltérő hatást kelthet egy jól meglőtt képen. Ilyenkor azt is nagyon szeretem, ha a fotó inkább a kevesebb több elvén a minimalizmusra hajaz (a színeiben, a mintáiban, a ritmusában, vagy mindegyikben egyszerre).

Fények és árnyékok

Nem titkoltan ez a két „elem” áll az én alkotói énemben legelöl. Akkor is a fényt vadászom, ha nincs. Mert hogy tulajdonképpen mindig van. Ha tűz a nap, rámegyek az erős árnyképekre, lejjebb veszem az expokorrekción az értéket 1-2 vagy akár 3 egységgel, és próbálgatom, milyen különleges formák, minták, alakzatok lesznek így kivehetők egy falon, lépcsőn, járdaszegélyen, de akár egy virágon is. Az erős fény-árnyék kontrasztok nálam az épületfotózásban, illetve a streetben váltak be leginkább, de bőven lehet helye a tárgyfotózásban is, ha nem csendélet-fílingre, hanem valami izgalmasabbra akarunk törekedni.

A szűrt fényeknél megjelenő lágyabb hatásnak is megvan azonban a maga mondanivalója. Ilyenkor tudunk kifejezetten szép, kedves, romantikus képeket készíteni, ezért a szerelmespárok, az apró virágok, gombák, bogárkák fotózásához szerintem ez a legjobb megoldás.

Engem ezek a dolgok éltetnek a fotózásban; a kísérletezés a mindennapjaim része lett. Ez feltételez egyfajta tudatosságot is, hiszen amikor exponálok, már eleve úgy teszem azt, hogy az utómunka lépései is a fejemben vannak az adott képhez. Ergo ha belefotózok egy tóba, tudom, hogy az ott megjelenő csillogást, fényeket, árnyakat, majd hogyan akarom még jobban kiemelni. Ha sikerül a gépemet úgy beállítanom, ahogyan szeretném, szerencsés esetben otthon már alig kell tologatnom a csúszkákon. És ez is a végső célom: úgy kísérletezni, hogy a végeredmény szinte már eleve benne van a masinámban.