.Összes/Gondolatok a fotózásról

Két fotós kihívás – Óriási különbségek

Egy kihívás attól kihívás, hogy az embert nehézségek elé állítja, hogy arra késztet bennünket, lépjünk ki a komfortzónánkból, erőltessük meg magunkat, merjünk egy kicsit többre vállalkozni. Én szeretem a kihívásokat, mert fontosnak tartom, hogy időnként megmérettessem magam. Persze nem mindig és nem mindenben, ezért a közösségi médiában is csak egyen, a Te is lehetsz fotós kihívásain állok a rajtvonalra. (Egyéb kihívások úgyis minden nap megtalálnak bennünket az életben, nem?) Szóval a „fényes” kihívás volt a legutóbbi cselendzsem, amelyen, ahogyan tavaly, úgy idén ősszel is indultam. Hatalmas különbséggel.

2022. október 20.

2021-ben a barátaim szóltak, hogy van egy ilyen klassz játéklehetőség, amelyen keresztül gyakorolhatnék, hiszen tudták, hogy nagyon szeretek fotózni. Mivel akkoriban még csak mobillal lőttem (időnként volt egy-két kölcsöngépem, de azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák azokat), rendesen tartottam attól, hogyan tudom a feladatokat teljesíteni. Emlékszem, minden másnap reggel félkómásan néztem meg a videókat, és próbáltam felfogni, hogy mi az a súrlófény, hogyan kell deríteni, és egyáltalán, miként kellene összehozni a fotózás három alapértékét, az ISO-t, a rekeszt és a zársebességet.

Két fotós kihívás 2

Őszinte leszek, tök szőke voltam ehhez. Addig a mobilom mindent megoldott magától, most meg jött ez a Lajos-ember, és elkezdett videókon keresztül magyarázni. Vért izzadtam, pedig nem tartom magam hülyének.

A 2021-es kihíváson elért „eredményeim”

Feladatonként többszáz képet lőttem el (mobillal és egy régi Nikonnal vegyesen), és órákat töltöttem a Photoshop Express mobilapplikációjával, amikor utómunkáztam. (Ne tudd meg, az is mennyi idő volt, míg gépre feltettem a képeket, aztán onnan átküldtem mobilra, amit kellett, mert a rendes laptopos PS-hez nem értettem, a Lightroommal pedig még csak szemezgettem.)

Lajos akkor 3 képemet is beválasztotta az értékelésekbe. Az egyiket, a #minta témájút azért, mert nem felelt meg a kiírásnak, hiszen, ahogyan mondta, „a kép szép, de a fény nem surló, pedig a kihívásban az szerepelt”, a másik kettőt, az #órát, illetve a #szőrőst viszont megdicsérte. Ez adott löketet ahhoz, hogy a kihívás után is folytassam szerelmetes hobbimat és belépjek a Klubba. Akkor is, ha még mindig nem értettem a fenti szent hármas összefüggéseit (étsd: értékek), és bevallom, sokszor bőgtem is miatta. Én ugyanis nagyon magamévá akartam tenni a fényképezés alapjait.

Ezek után teltek-múltak a hetek, decemberre pedig meglett életem első saját fényképezőgépe, egy használt Nikon D3400, és hozzá sem mertem érni. Erről szóló küzdelmemet itt megírtam korábban. Nézd meg, hogy értsd, min megy keresztül egy olyan ember, aki szerelmes a fényképezésbe, de világ életében csak mobillal volt magabiztos, és pofán vágja a tény, hogy a fényképezés tényleg tudomány.

2022 ősz, az igazi megmérettetés

A lényeg viszont az, hogy utána abszolváltam egy tavaszi, majd most legutóbb a 2022-es őszi kihívást is. Azért vettem rajta újra részt annak ellenére, hogy a téma ugyanaz volt, hogy lássam, jutottam-e valahová. Teljes döbbenetként értem meg ezt a kihívást:

  • A feladatok mellett rendesen jutott időm a civil munkámra is;
  • nem voltam feszült, ideges, kialvatlan;
  • azonnal értettem a magyarázó videókat, sőt a többségét csak azért néztem meg újra, hogy tényleg azokat a fényeket használjam, amelyek feladatként szerepelnek;
  • témánként mindössze 20-30 képet lőttem, és villámgyorsan ki tudtam választani a beküldésre szántat, vagy azt a 3-at, amelyek közül választani akartam;
  • végig fényképezőgéppel dolgoztam, és az utómunka sem vett el sok időt;
  • nem agyaltam túl a dolgokat, csak élveztem a feladatokat és
  • nem tököltem a beállításokkal, kompozíciókkal, mert minden jött magától.

Mindez azért, mert hatalmas rutinra tettem szert a Klubban egy év alatt, és már tényleg nem arról szólt a kihívás, hogy mit hogyan állítsak be, hanem, hogy minél érdekesebbek vagy épp szebbek, hangulatosabbak legyenek a képeim, és ha lehet, azért egyediek is.

Lajos most is 3 képemet választotta be, és mindegyikre jót mondott, bár a #pad kapcsán azt is, hogy látott azért már ütősebbet is tőlem.

Hogyan tovább?

Ez a mondata visz most tovább a Klubban, mert azt szeretném, ha előbb-utóbb minden fotóm olyan lenne, amely előtt érdemes megállni egy-két percet. Mert csak. Hiszen mi másért is fotóznánk, ha nem ezért? Hogy megmutassunk valamit másnak is a világunkból, a gondolkodásunkból, a szemléletünkből? Hogy rávilágítsunk, minden lehet izgalmas, szép, vagy épp döbbenetes.

Hozzám a streetfotózás áll legközelebb, részt is veszek Lajos kezdő streetfotós tanfolyamán. Semmi közöm a csendéletekhez, a beállított képekhez, a stúdiófotókhoz. Nem is érdekelnek igazán, mert én a pillanatokat szeretem elkapni. De ahhoz, hogy ez sikerüljön, igenis sokat kell gyakorolni gyümölcsös kompozíciókkal, különböző fényekkel, tudatosan. Mert a pillanat egyszeri, elszáll, és ha nem tudunk azonnal jó képet lőni, ott ette meg a fene. Nekem pedig az a célom, hogy minél kevesebbszer egye meg.

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.