[.Blog ] [Gondolatok a fotózásról ]
Itt a fókusz, hol a fókusz – Játék a fényképezőgéppel
Ha csak tehetem, a játéknak élek. Játszom az étellel (kidekorálom azt, vagy vele a tányért), játszom a szavakkal (mindenhogy), játszom természetesen a gyerekeimmel (mindent is) és persze játszom a fényképezőgépemmel.
2022. augusztus 25.
Ahogy korábbi írásaim egyikében már említettem, egy belépő szintű Nikon D3400-am van, és hozzá három objektívem. Abból kettő ősrégi (egy 70-300-as Sigma DG és egy 18-70-es Nikon DX), egy pedig középkorúnak mondható (Nikon 18-105). A gépemet és az obikat is ajándékba kaptam, hogy élhessek a szenvedélyemnek, és annyit játsszak velük, amennyit nem szégyellek. A 18-70-es kivételével a másik két obival jól el is szórakozom, és igyekszem mindent megtanulni a fényképezés művészetéről. Továbbra is szigorúan csak hobbiszinten.
Ahhoz viszont, hogy fejlődjek, időről időre előveszem az eddig megtanultakat, és „feladattípusonként” megyek ki az utcára fotózni. Ezt a módszert csak nemrég vezettem be magamnak, de már most látom, milyen hasznos. Olyan, mintha egy feladatlista szerint haladnék, bizonyos időközönként összefoglalva és besűrítve a megszerzett tudást, ám ezúttal nem témákat lövök, hanem technikákat gyakorlok, azokra fókuszálok.
Játék az értékekkel
Hogy is néz ez ki a gyakorlatban? Fejben összeszedtem, mi az, ami érdekel, miben nem vagyok még jó és milyen technikákon kellene még csiszolnom. (Igen, akkor is, ha továbbra is csak hobbiból — pontosabban terápia gyanánt — fotózok.) Ezek a területek a következők:
- Bokeh,
- makrózás
- mozgás megmerevítése,
- motion blur (Motion Blur, mozgás egyetlen képkockán),
- ICM (Intentional Camera Movement)
- és az esti fotózás.
Ez utóbbi nekem nagy mumus, mert béna vagyok hozzá. Elvileg tudom az elméletet (pl. nagyobb ISO-érték kell, ügyelve a nagy zajosodás elkerülésére; vagy épp hosszabb záridő, ahhoz pedig állvány, stb.), gyakorlatilag viszont, ahogyan elkezd szürkülni, gondjaim támadnak.
A legtöbb esetben úgy érzem, tényleg csak a szerencsén múlik, hogy sikerül-e egy-egy ilyen képem. Ebbe a témába tehát nagyon bele akarom magam ásni, a többit pedig elő-előveszem, hogy „emlékszem-e még” a hogyanra. Mert ez tényleg jó játék.
Szeretem-technikák
Egyik kedvencem a zoom állítgatása, és teljesen odáig vagyok, amikor a dolgok mögé állíthatom a fókuszt, az élességet. Egy így elkapott ember, állat, vagy virágszál megjelenítése perverz élvezetet képes nekem okozni, főleg, ha a fények is ragyogók hozzá. Ezt a módszert tehát csak azért használom gyakran, mert jó kedvre derít, és addig, ameddig az élességállítással bíbelődök, minden gondomat-bajomat is elfelejtem. (Itt jön be a fényképezés egyik pozitív mellékhatása, a terápiás jelleg. De erről talán majd egyszer máskor.)
A napokban viszont — éppen hasonló apropóból — ICM-napot tartottam, és egy mini bambuszerdőnél gyakoroltam a technikát. Nagyon érdekes képek tudnak születni, ha mindig más irányba mozdítjuk be a gépet, miközben hosszabb záridővel dolgozunk. Az ICM kapcsán azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a fejemben előzetesen megtervezett absztrakt képeket elő tudjam majd csalogatni a kamerából. Ehhez persze sokat kell kísérleteznem, mert először meg kel figyelnem a homály-fény-csíkozódás (bemozdulás) kombinációit, hogy később tudatosan alkothassak izgalmas és nem egysíkú fotókat. Akár emberekről is.
Foglalkozhatnék persze a fentieken kívül más technikákkal is, de az én világom kezd egyre inkább a kintre és nem a bentre, azaz a stúdiófotózásra központosulni. (1 év klubtagság után ideje is volt már, hogy rájöjjek, merre húz a szívem a fényképezésen belül… A te utad megtalálásához olvasd el még ezt a cikket is: Találd meg a stílusodat! Így egyelőre a lámpák, vakuk és más fényterelők használatát meghagyom másnak, tudván, hogy valamikor úgyis meg kell azokat is tanulnom. Csak ehhez még nagyon kevésnek érzem magam. Úgy is mondhatjuk, gyáva vagyok a komoly fényképezési dolgokhoz, amilyen a profi portré- vagy ételfotó. No, de a remény hal meg utoljára. Te se hagyd abba a tanulást, hiszen láthatod, az egész tényleg „csak” játék. Egy fantasztikus játék.
Szerző

Davida
Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.