[.Blog ] [Gondolatok a fotózásról ]
Instagram és hatása a fotózás világára
A körülöttünk lévő világ folyamatosan változik, a technika rohamléptekben fejlődik, az új dolgok pedig mindig megosztóak. Az Instagram megváltoztatta a fotózás megszokott világát, ez pedig sok profi fotósnak nem tetszik.
2022. december 01.
Az emberek féltik a pivilégiumaikat, meg persze mindenkiben van több-kevesebb szakmai önérzet, féltékenység is. Ez természetes, egy fotós miért különbözne a többi embertől?
Gondold csak végig: egy fotós sok évig tanult, rengeteg pénzt beleölt a workshopokba, a felszerelésbe, évekig gyakorolt, aztán megjelenik egy új eszköz, és hirtelen mindenkiből „fotós” lesz. De nem azzal van a baj, hogy sokan fotóznak, inkább azzal, hogy véletlenül megtalálnak néhány effektet (a lenti képhez hasonló sarkoknál erősen vignettált fotók millióival találkozhatunk az Instán) és már nem is érzik a tanulás, a tudatosság fontosságát.
A digitális gépek megjelenése
Biztos így volt ez akkor is, amikor a westernfilmekből ismerős nagy dobozokat felváltották a kicsi, cserélhetőfilmes gépek. Arra viszont már én is emlékszem, hogy milyen vérremenő viták voltak, amikor a filmet a digitális gépek váltották.
Egy digitális géppel fotózásnak nincs költsége, így bárki kvázi ingyen fotózhat. Aki addig egy ügynökségnek dolgozott, annak fizették a filmet. Egy amatőr több hetes nyaralásán fotózott el annyi tekercset mint egy profi egy óra alatt. Nyilván egy profinak meg volt a lehetősége a rengeteg fotó elkészítése közben fejlődni. Sok más mellett ez volt az egyik oka, hogy ő sokkal jobb tudott lenni.
Azzal, hogy digitális kamerákkal fotózunk, bárki készíthet napi több száz, több ezer képet. Ráadásul azonnal látja a fotóját, a helyszínen ki tudja javítani a hibákat. Emiatt már nincs olyan egetverő szüksége egy profi fotóst megfizetni, ha jó képeket akar. Ez pedig érthető okokból nem tetszett a fotósoknak.
De mi köze az Instagramnak a fotózási szokások megváltozásához?
Az Instagram alapjaiban változtatta meg a fotózást. Egy végtelenül leegyszerűsített felület, aminek semmi más szerepe nincs, minthogy a fotóimat tudom megmutatni másoknak. Ide mindenki azért jön, hogy fényképeket nézegessen. Az ismerősei fotóit, de ismeretlenekét is.
Nem nagyon olvasunk Instán, csak „szórakozni” akarunk. Mindenki a maga személyes világát osztja meg. Ez pedig alajaiban változtatta meg a a fotózás világát, a szemléletünket.
Én úgy gondolok az Instagramra mint egy innovatív fejlődési lehetőségre.
Miben más az Insta?
Azok az emberek, akik eddig csak ritkán fényképeztek, napi szinten elkezdték fotózni a mindennapi életüket, a körülöttük lévő világot. És felfedezték magukban a fotózás iránti szeretetet. Sokan közülük elkezdtek tanulni, fejlesztik, képzik magukat, hogy minél jobb képeket készíthessenek.
A mai telefonoknak már eszméletlen jó kamerái vannak, és olyan utómunka szoftvereket használnak, aminek eredménye, hogy tényleg ragyogó képeket tudjon egy laikus is készíteni. Van, akinek ennyi elég, mások viszont kinyíltak és fejlődni akarnak.
Persze a fotózásnak csupán egy kis szelete az eszköz, de semmivel nem kevésbé fontos szelete mint a helyes kompozíció, a gyakorlat, a kreativitás, az alapok ismerete.
Szóval nem csak egyszerűsödött a fotóssá válás folyamata, hanem az Insta jelensége megváltoztatta a fotózás kultúráját és művészetét is. Emberek milliói tudnak belépni ebbe az eddig zárt világba, válhatnak amatőr fotósokká.
Ennek persze vannak negatív hatásai is, de ne ezzel foglalkozzunk most. Örüljünk annak, hogy rengeteg olyan kreatív, ügyes fotós színesíti a világunkat, akik eddig elkallódtak.
De szerintem még nem is ez a leglényegesebb, hanem, hogy
egy olyan eszközt adott a fejlődés az emberek kezébe, amivel a kreativitásukat meg tudják élni!
Egy amatőr fotós számára az Instagram egy lehetőség, amely biztosítja a művészetének megosztását másokkal, miközben a telefonja egy eszköz, amellyel a kreativitásán kívül, gyakorlatban fejlesztheti a fotós látását, tudását.
Fényképezőgép vs telefon
Én fényképezőgéppel fotózom, és Instagramra is a képeim nagy részét fényképezőgéppel készítem. De a fotó elkészítésekor már abban gondolkodom, hogy ez a kép Instára készül, így komponálok, az utómunka során is figyelek erre.
Én is sokszor lépek ki a lakásomból fényképezőgép nélkül, de ott a telefonom, ami végtelen szabadságot ad, miért ne használjam? Mert a fotós világ egy része lenézi a telefonnal készült fotókat?
Ismertségünk növelése
Az Instagramot azért használjuk, hogy megmutassuk magunkat, az életünket, a mindennapjainkat, hogy eljussunk az imserőseinkhez, barátainkhoz.
De eljuthatunk idegenekhez is. És ezt a lehetőséget miért ne használhatnánk ki, ha nem a kreativitásunkat akarjuk kiélni, hanem az ismertségünket szeretnénk növelni? A saját személyes ismertségünket, vagy a vállakozásunkét. Vagyis márkát, brand-et akarunk építeni.
Ebben az esetben azonban már nem elég csak úgy nyomkodni a telefonunkat, tudatosan, tervezetten kell jelen lenünk az Instagramon.
Ehhez viszont az Insta működését kell megértenünk. Ahogy már említettem, az emberek szórakozni járnak az Instára, szép képeket akarnak látni. Vagyis alkalmazkodnunk kell: olyan képeket kell készítenünk, ami figyelembe veszi az Instagram működését.
Ahogy már írtam, én is máshogyan fotózom, ha tudom, hogy Instagramra készítem a képet. Hogy mi ez a más, arról egy könyvet tele lehetne írni (kompozíció, stílus, egységes megjelenés, színek, stb), ehhez kevés egy poszt. Régóta gondolkodom egy ilyen workshopon, talán egyszer meg is csinálom 😉
Addig is nézegesd a @teislehetszfotos Instagram oldalát, ahol a Te is lehetsz fotós! Klub tagjainak fotóit szoktuk megosztani
Szerző
llipcsei
A Te is lehetsz fotós! Online Fotós Közösség és Klub vezetője vagyok.
Hiszek abban, hogy tanulni jó, és hiszek abban, hogy a magolás helyett vannak sokkal célravezetőbb módszerek. Küldetésemnek tekintem, hogy azt a felbecsülhetetlen értékű tudást, amit a mestereimtől kaptam úgy adjam át, hogy ne csak a fotózás, a tanulás is élmény legyen.