.Blog/Gondolatok a fotózásról

Helyezkedj okosan!

A fotózás az a tevékenység, amelyiknél nem, hogy visszatetsző, egyenesen kívánatos, hogy jól helyezkedjünk. Egy izgalmas utcai jelenet megörökítéséhez kifejezetten ajánlatos, ha közel vagyunk a tűzhöz, de egy csendélet vagy akár egy portréfotó esetében sem mindegy, hol van a fotós.

2022. november 24.

A jó szög megtalálása

A napokban szokás szerint az utcákat jártam, és új dolgokat keresgéltem. Nálam ez lehet egy eddig észre nem vett épületrészlet, az időjárás miatt megváltozott parkok, de akár új állatok is a tereken. Mindig találok olyat, amire eddig még nem figyeltem fel vagy nem vettem észre.

Legutóbb például a közeli parkban voltam, ahol természetesen már többször jártam, mégis rácsodálkoztam erre az ajtóra. Azonnal le is akartam fotózni, de mögötte, épp rossz helyen volt egy autó, jobbra pedig viszonylag közel egy bokor. Amikor belenéztem a gépem keresőjébe, azonnal láttam, hogy ezek mennyire „zavaró tényezők” és mennyire elviszik a fókuszt attól, amit meg szeretnék mutatni: a vonalak és színek, valamint a textúrák egymásnak ellentmondó, mégis harmonikus kapcsolatát. 

Legyél te is Houdini!

Első dolgom tehát az volt, hogy keressek egy olyan szöget, ahonnan nem látszik sem a jármű, sem a park többi része. Ilyen esetekben nemcsak jobbra vagy balra lépegetek, de ha kell, le is guggolok, vagy ha van valami alkalmas tereptárgy a közelben, arra fel is állok. Most is addig trükköztem, míg az autót Photoshop nélkül is el tudtam tüntetni. Ügyelnem kellett arra is, hogy az üvegberakáson keresztül is észrevétlen maradjon a jármű, mert így csak rontott volna a nekem tetsző képen. A végére úgy éreztem magam, mint Houdini, az illuzionista.

Ugyanígy el szoktam szórakozni azzal is, hogy magamat elbújtassam, vagy épp, hogy a fotóm alanyát tegyem felismerhetetlenné. Ez utóbbinak ismét a személyiségi jogok az oka, de be kell vallanom, én alapból is szeretem az ilyen jellegű fényképeket.

Nem mindegy, hol állunk

Az alábbi kép születésénél éppen egy sétából jöttem haza a kisfiammal, aki – ahogy észlelte, hogy akcióba lendültem – kiment a képből, én pedig a fal mellé húzódtam, hogy ne zavarjam meg a kávézó hölgyet az üzlete bejáratánál. Mivel emberek jöttek-mentek a háttérben, megvártam, míg olyan alanyok is besétálnak a képbe, amelyek valamiféle pluszt adnak majd a jelenetnek. Szerencsém volt, válogathattam közülük, és még csak le sem buktam.

A jó szöget megtalálni azonban egy egyszerű tárgyfotó vagy természetfotó esetében is nagyon fontos. A békaperspektíva mindig ütős lehet, de például a szemétszállítókat magasból fotózni ugyanúgy meghökkentő hatással bírhat. Én rendszerint arra törekszem, hogy olyan oldaláról mutassam meg az életet, amelyről nem ismerjük annyira. Mi lenne erre jobb módszer, mint a szemszögek változtatgatása, nem? Nagy vágyam, hogy egyszer egy utcai építkezésnél gödörből vagy árokból fotózhassak felfelé, mindent is. Letehetném ehhez a gépet egyszerűen a földre, de nekem attól fotózás a fotózás, ha én magam is meg vagyok dolgoztatva közben.

Igen, mára én is eljutottam addig, hogy hasalok, mászok, akár ugrok is. Vajon ezek már egy fotós ismérvei?

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.