.Blog/Tippek

Harmadolás szabálya

Mivel a természetben élünk, a biológia, fizika, kémia szabályai érvényesek ránk is. A szemünk azokat a tárgyakat, formákat látja szépnek, harmonikusnak, esztétikusnak, amelyek bizonyos természeti szabályoknak megfelelnek. Ha jó fotót akarunk készíteni, a kép komponálásakor figyelnünk kell ezekre a szabályokra.

2023. február 16.

A végtelen mennyiségű kompozíciós szabály közül az egyik leginkább használt (nagyon sok fotós mást nem is tudna mondni), mely egyensúlyt teremt szimmetria és aszimmetria között, az aranymetszés szabálya. Ha a témát az egyik aranymetszés által kijelölt pontba helyezed, nagyban befolyásolod a kép hangulatát, kihangsúlyozod a témát, dinamikát viszel a képbe, de akár egy videóban alkalmazva a szabályt, közelebbinek érezzük magunkhoz a beszélőt.

Mi az az aranymetszés?

Az aranymetszés egy szakaszt úgy bont két részre, hogy a kisebbik rész úgy aránylik a nagyobbhoz, ahogyan a nagyobb az egészhez, vagyis b : a = a : (a+b). Ez az arányszám pedig kb 61,8%. Mivel már az ókori görögök nagy becsben tartották ezt a számot, így az aranymetszés jelölésére a görög Φ (fí) betűt használják. Hogy miért? Mert egy görög szobrász Pheidiász nevéből ered, aki gyakran alkalmazta munkáiban ezt az arányt.

És hogy miért arany ez a szabály? Mert ezt az arányszámot a Teremtő kinyilatkoztatásának tartották, a legtökéletesebb számnak, ahogy az aranyat a legnemesebb fémnek. Ezt az arányt pedig mindenben megtaláljuk, amit tökéletesnek látunk legyen az egy természeti jelenség, az emberi test, egy festmény, vagy egy zene.

A Fibonacci-sorozatban minden szám az előtte álló két szám összege, vagyis a sorozat tagjai: 1 1 2 3 5 8 13 21 34 55 89, ahol a fenti aranymetszés aránya figyelhető meg két szomszédos szám között.

Hogy miért is írom ezt a sok matematikai izét? Mert nem csupán matematikáról van szó. Például egyes facsemetéknél az ágak évenkénti számának növekedése megegyezik ezzel a sorozattal. A növényeknél a porzók és szirmok számában is gyakran megjelenik a 3 és 5, de például a körömvirágnak 13, az őszirózsának 21, egyes százszorszépeknek 34, 55 vagy 89 szirma van.

Fibonacci-spirálba rendeződnek a fenyőtoboz, vagy az ananász pikkelyei, a napraforgó magjai, a málna szemei, a csigaház vonala, de a galaxisok is ilyen spirál mentén helyezkednek el. Az emberi test és arc felépítésére is jellemző ez az arány. Már az ókori épületek, piramisok építésénél is használták, ahogy a bennünket ma körülvevő eszközökön, például az autóinkon is tetten érhető ez az arány. És mivel évezredekig ezt láttuk, ehhez szokott a szemünk, az ilyen elrendezést látjuk szépnek.

Harmadolási szabály

Igencsak el lennénk keseredve, ha a fotóinkat úgy akarnánk megkomponálni, hogy a képelemek elhelyezkedéséhez pontosan kimérnénk a 61,8%-ot. Viszont ez a szám nagyon közel van a 2/3-hoz, ezért úgy járhatunk el egyszerűen, ha a képkockát gondolatban vízszintesen és függőlegesen is három egyenlő részre osztjuk.

Ez a négy vonal négy pontot jelöl ki, ezek lesznek azok a pontok, amelyek segítenek nekünk a komponálásban. Ha ezek közelébe helyezzük a témánkat, az aranymetszés szabályai szerint komponálunk. Szerencsére ezeket a vonalakat a legtöbb fényképezőgép és telefon a képernyőre tudja vetíteni, így nekünk még csak elképzelnünk sem kell.

Persze van létjogosultsága annak is, amikor középre komponálunk, ilyenkor a szimmetriát, a nyugalmat akarjuk hangsúlyozni, de ez lássuk be, azért elég unalmas.

Mozdítsd ki a témádat!

A fényképezőgépek, telefonok alaphelyzetben középre fókuszálnak és nekünk is jobban esik a kép közepére figyelni, oda állítani be a modellünk fejét. De gondold csak el, van a fej, alatta valamennyi a testéből és fölötte jó sok a semmitmondó égből. Rengeteg ilyen fotó kering a neten, de attól még nem jó az ilyen kép.

A témának nem kell közvetlenül valamelyik metszésponton elhelyezkednie, elegendő, ha közel van hozzá. Amikor embert fotózol nemcsak az arcát, a testét is szeretnénk látni, ezért legjobb, ha úgy helyezd el, hogy az arca az egyik felső pont közelében legyen.

A modell hölgynek a ruháját is szerettem volna megmutatni, ezért testének kb a háromnegyede látszik. Ha a fejét pont a harmadolási pontra komponáltam volna, akkor egyrészt ahhoz, hogy a teste a lenti maradék helyen elférjen, sokkal kisebb lenne, másrészt a fej fölött sok lenne a fölösleges üresség.

Amikor emberekkel találkozunk, beszélgetünk velük, a szemükbe nézünk, ezért egy portrénál legtöbbször a szem a legfontosabb eleme a képnek. Ilyenkor szinte az egész képet az arc tölti be, ezért úgy komponálj, hogy a modelled szeme legyen harmadolási ponton.

A feni templomról készült képen láthatod, hogy az pontosan metszéspontra került. Ráadásul egy épület esetében, ahol a stabilitás miatt általában lentre komponálunk, ez a felső metszéspontok egyikére. Ugyan miért? A kép a Feröer-szigeteken készült. Úgy képzeld el, hogy ez egy vulkanikus sziget, ahol nincsenek fák, nincs homok, nincs tengerpart, csak a tengerből kinyúló robusztus sziklák.

Ha az alsó harmadolópontba került volna a templom, akkor jóval nagyobb lenne a képen (mint a modell lány az előző képen), itt viszont az volt a célom, hogy a templomot kicsinek érezzük, hogy átérezhessük, milyen apró és törékeny ebben a környezetben még egy templom is. A felső harmadolópontnál a templom csak kicsi tud lenni, máskülönben a torony kilógna a képről, ráadásul így látható az előtérben a kis patak, amitől mégis emberi lesz ez a komor környezet.

Amikor a témád vonalszerű, például egy világítótorony, egy gyárkémény, akkor természetesen ne a metszéspontokra koncentrálj, hanem a vonalakra. A függőleges vonalakra. Tájképeknél pedig a vízszintesekre.

A legtöbb tájképnél jobb hatást kelt, ha a horizontot nem középen, hanem attól függően helyezd el valamelyik vízszintes harmadoló vonalon, hogy az eget, vagy a földet akarod kihangsúlyozni. Ha a szép felhőket, akkor a horizont az alsó, ha egy tengerparti nyaraláson a parton homokozó gyerekeket, akkor a fölső vonal közelébe kerüljön.