[.Blog ] [Gondolatok a fotózásról ]
Fotózás mindenek felett
Régi vágyam, hogy tényleg mindenek felett fotózzak: repülőgépből, helikopterből, a felhők fölül, vagy csak egy „sima” felhőkarcolóból. A fentről készült fotókban van valami különleges, ami a szokatlan perspektívának köszönhető. Felülről ugyanis csak ritkán nézzük meg a dolgokat, maximum a cipőfűzőnket vagy az ételt a tányéron, de nagyobb területeket nem áll módunkban naponta megcsodálni.
2022. szeptember 22.
Olyan ez, mint egy probléma, egy nehezebb szituáció megoldása. Ahhoz, hogy meglássuk a lehetőségeinket, el kell egy kicsit távolodnunk a témától, kívülről kell ránéznünk, más szemszögből, akár teljesen más megközelítésből. Ennek köszönhetően válik ugyanis láthatóvá az addig akár ismeretlen nyilvánvaló is. Egy magasból készült fotó hatása is ezért lenyűgöző: elméletben tudjuk, mi milyen lehet felülről, de gyakorlatban soha nem néztük még meg, így nem is tudhatjuk, milyen hatást válthat ki bennünk, milyen különleges képződmények, rajzolatok között élünk.
„Térkép e táj”
Egy táj, amely térképpé válik a magasból; egy vonuló csorda, amelynek az árnyéka rendhagyó képet fest a vidékre, de egy városi nyüzsgés is, amelyben minden makettszerűvé válik, rámutathat arra, hol is vagyunk mi, kik is vagyunk valójában.
A perspektíva ilyetén módosítgatása ugyanis nemcsak a készülő fotóink minőségére, hanem ránk is nagy hatással lehet. Én hiszek a természet mindent elsöprő erejében, abban, hogy mindig és minden körülmények között ő az úr. Mi, emberek, nagyon kicsik vagyunk ebben a játékban, ezért tisztelnünk kell őt. Mindenek felett. Átvitt és szó szerinti értelemben is. Nálam a gond csak az, hogy a szó szerintit nem tudom megvalósítani. Tériszonyos vagyok.
Mindent egy fotóért?
Amikor legutóbb a #fotófentről volt a téma a Klubban, rendesen megizzadtam már az ötödik emeleten lévő ganggal is. Ebből következik, hogy bár szívesen megyek fel magaslatokba (a lefelé jövetelről ne kérdezz), és most már a kilátók tetejéig is feljutok (kb. nyolcvannyolcszor meghalok közben), ha különleges képeket szeretnék készíteni, ki kell majd tanulnom a drónfotózást is. Mégis távolinak érzem azt magamtól, mert nekem a fényképezés akkor ad valódi örömöt, ha én nyomhatom le a gépen az exponáló gombot. Közvetlenül.
Két megoldás maradt tehát: vagy legyőzöm a félelmemet, és egyszer felülök egy helikopterre (vadászgépre, siklóernyőre, űrrakétára, pegazusra…), vagy lemondok eme élvezetről, és csak gyönyörködöm mások légifelvételeiben. Egyelőre viszont marad a kisebb hegyek csúcsának elérése, szigorúan lankás tetővel, és annak elfogadása, hogy bár bennem van a „mindent egy fotóért” mentalitás, azért tudok disztingválni is.
Szerző

Davida
Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.