Egy kihívás és ami mögötte … nincs

A 2023-as tavaszi #8nap4fotó volt a negyedik kihívásom a Te is lehetsz fotós! kötelékeiben. Mások fotós kihívásain még nem indultam, és egyelőre nem is tervezem, mert ha az ember rendesen végig akar csinálni egyet – ergo minden feladatot határidőre becsületesen el akar készíteni – akkor az bizony időbe telik. Nekem szerencsére más sokkal kevesebbe, mint az elsőn, de ez nem jelenti azt, hogy alább adtam volna a magammal szemben támasztott elvárásokat. Sokkal inkább arra utal ez, hogyha az ember rendszeresen fotózik, gyakorol, fejleszti magát, akkor valóban napról napra könnyebb lehet a fényképezés. Így pedig még egy ilyen kihívás is, ahol mindössze két napod van arra, hogy a legtöbbet kihozd magadból. Ezen a kihíváson én most erre mentem rá.

Ilyen volt, ilyen lett

A legelsőn még csak kapkodtam a fejem, próbáltam felfogni, miről is hadovál Lajos a videókban, mik azok a fránya értékek, a surlófény és barátaik, és feladatonként simán előttem 3-400 (!) expót. Ha visszagondolok a kezdetekre, egyrészt fogom a fejem, másrészt pedig mégiscsak megveregetem a vállamat, mert a fene gondolta, hogy tényleg lehet úgy fejlődni, hogy észre sem veszed magát a tanulási folyamatot.

A Te is lehetsz fotós! Klubban ugyanis így folyik az „oktatás”: teljesen feltűnésmentesen. És nem azért, mert Lajos, a mentorunk egy szellemlény, hanem azért, mert az ő útmutatásai alapján tulajdonképpen egymást (is) tanítjuk. A nekem első, a nagy csoport életében a 3. kihívás után léptem be a Klubba, és még mindig nem végeztem a tananyagokkal. Egyszer elhatároztam, hogy megszámolom, mennyi is van fent az oldalon, de feladtam. Inkább, ahogyan időm engedi, meg-megnézek egyet-egyet, elolvasok néhány anyagot, késznek jelölöm azokat és boldogan mosolygok: most már ezt is tudom. Elméletben. Aztán fogom a gépemet és kimegyek az utcára gyakorolni, mert az elmélet tényleg csak elmélet.

Miért jó, ha mindenen (is) gyakorlunk?

Eleinte még sok mindentől frászt kaptam, ami tőlem idegen. Ilyen a tárgyfotózás, a stúdiófotózás, a reklámfotók világa, de az ételfotózás (csendélet) is. Ezek nem izgatnak, nem érdekelnek, csak felhasználói szinten gyönyörködtem és gyönyörködöm mások ilyen jellegű fotóiban. Éppen ezért nem szívesen álltam neki az ilyen házi feladatoknak sem, viszont mégsem hagytam ki soha egyetlen egyet sem.

Pedig időm szinte semmi, a feladatok is hetente érkeznek, ráadásul úgy érzem, mindig egyre nehezebbek. Beláttam viszont, hogy ha jó fényképeket akarok készíteni, akkor mindent végig kell csinálnom.

• Egyrészt rengeteget lehet tanulni a tárgyfotók kapcsán a világításról,
• sokat lehet fejlődni a fekete-fehér fotózások során színelméletből és
• iszonyú sokat lehet tanulni a legjobb kompozíciókról is akár egy-egy utcai feladat elvégzése közben is.

Nem beszélve arról, hogy ennek a sok gyakorlásnak lesz a következménye az, hogy kialakul majd a saját stílusunk, rájövünk, melyek az erősségeink és a gyengeségeink, és azt is megtudjuk, mi az, ami igazán érdekel bennünket a fotózáson belül.

Egy kihívás önmagában erre nem ad választ, arra viszont nagyon jó, hogy összehasonlítsuk a jelenlegi magunkat a korábbival. Én most is azt tapasztaltam meg, hogy az előzőhöz képest is ügyesebb lettem, és azt is észrevettem, hogy egy csepp drukk sem volt már bennem a kihívás alatt. Nem hajtottam sem a lájkokra, sem a bekerülésre, hiszen klubtagként amúgy is minden héten kapunk értékelést a saját képeinkről, tehát a magam örömére és elemzése végett vágtam neki ennek a 8 napnak.

Már most várom a következőt, és ha semmi sem jön közbe, akkor biztos, hogy azt is végig fogom csinálni. Kíváncsi vagyok, addigra hol állok majd fényképezésben.