.Blog/Gondolatok a fotózásról

Burnout, avagy kiégés a fotózásban

Fotózni jó, fotózni szép, a fotózással meg lehet elégedni, csakhogy egy ismert mondással éljek. Mi van viszont akkor, ha a fotózás már nem szerez akkora örömöt, mit eleinte? Miért fordulhat velünk elő, hogy egy idő után alábbhagy a lelkesedésünk? Aki rendszeresen és sokat fotóz, ismeri ezt az érzést. Igen, burnoutnak, azaz kiégésnek hívják, és semmi köze nincs a sok világos részhez a fényképeken.

2022. augusztus 18.

Mi vezet kiégéshez?

Mint minden tevékenységükkel, a fényképezés kapcsán is előfordulhat, hogy elegünk lesz belőle. Eltűnik a motiváció, kiürül az agyunk, keresve sem találjuk a kreatív énünket, és már csak azt vesszük észre, hogy napok (hetek?) óta nem nyúltunk a gépükhöz. Ennek egyik oka a túlhajszoltság. Elkövethetjük ugyanis (és el is követjük) azt a hibát, hogy a fényképezés tanulásának első időszakában nem állunk le: mindent (is) megfotózunk, szünet nélkül képekben gondolkozunk, és addig nyüstöljük a gépet, amíg az aksija bírja.

Nem pihenünk, nem tartunk szünetet, mert a lelkesedésünk annyira magával ragad bennünket, az új információk és a fejlődés ígérete annyira motiválón hat ránk, hogy egy percig sem akarjuk abbahagyni a fotózást. Attól félünk, hogy elszalasztunk egy klassz pillanatot, egy soha vissza nem térő lehetőséget, képet, eseményt. Nem tudjuk tehát elengedni a dolgokat, pedig épp ez lenne a kulcs.

A sportolóknak is figyelniük kell arra, hogy ne eddzék túl magukat, mert azzal többet ártanak, mint használnak az egészségüknek és a teljesítményüknek. Ugyanez érvényes minden szeretem-tevékenységünkre. Van ugyanis az a pont, amikor meg kell állnunk, meg kell pihennünk, mert túltelítődtünk. Biztosan ismered azt a mondást, hogy „most megállok és bevárom, amíg a lelkem utolér”. Nos, a fényképezésnél a kreativitás a lelkünk.

kiégés 2

Hogyan kezeld a saját kiégésedet?

Amikor már ott tartunk, hogy kipróbáltuk magunkat minden területen, és kihasználtuk a különböző fényképezési módokat, játszottunk az értékeink állítgatásával, álljunk meg, és tegyünk fel magunknak néhány kérdést:

  • Szeretünk fényképezni?
  • Szeretnénk még folytatni?
  • Találunk még örömöt benne?

Ha igen, akkor csak adjunk magunknak némi időt, és foglaljuk el magunkat valami mással. Kipihenten visszatér mind az energiánk, mind a fotós szemünk, és sokkal jobb képeket fogunk tudni készíteni. Ha ötletekre lenne ehhez szükséged, nézd meg ezt az írást is. Ha viszont a fenti kérdésekre „nem” a válaszod, akkor örülj annak, hogy ezt is kipróbáltad, és ne akarj semmit sem magadra erőltetni. Nem mindenkinek kell fotósnak lennie, ahogyan szakácsnak vagy sortolónak sem. Igaz?

Engedd meg, hogy a saját könyvemből idézzek néhány idevágó mondatot:

„Mindig is jellemző volt rám, hogy sok mindent akartam egyszerre. No, nem játékokat, vagyont vagy épp egy komplett kézicsapatot az ágyamba, hanem olyasmiket, amikkel szívesen elfoglalom magam, és bármikor képes vagyok velük órákat foglalkozni. Végigvettem hát az összes szenvedélyemet vagy annak tűnő tevékenységemet, és ami iránt nem éreztem szerelmet, azt kihúztam a listámról. Nem dobtam süllyesztőbe, csak áttettem egy másik fakkba, a szeretem-dolgok dobozába. A sport, az éneklés és a rajzolás pont ilyen tevékenységek, hiszen végiggondoltam, hogy ezeket ugyan imádom, mégsem tennék meg miattuk két lépésnél többet, mégsem kezdenék el magánórákat venni vagy súlyos pénzeket „kidobni” iskolákra, és nem ejtenék miattuk könnyeket, ha soha többet nem focizhatnék, rajzolhatnék le egy portrét, vagy nem állhatnék színpadon a zenekarommal. Lépésről lépésre szűkítettem tehát a kört és (…) most már tudom, mik a legfontosabbak az életemben: a gyermekeim, a fotózás, a természet és az írás.”

Szerintem érdemes ezeket neked is végiggondolnod.

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.