.Blog/Gondolatok a fotózásról

Bőrönd, kalap, torta ̶ Ilyen volt a Klub szülinapi bulija

Verőfényes napsütés (izzadtunk, mint a ló), árnyas fák (kerestük a hűvöset ezerrel), csendes, nyugodt környezet (egy kisgyerekes család mellett találtunk helyet) jellemezte a Te is lehetsz fotós! Klub második szülinapi bulijának kezdetét.

2022. szeptember 01.

Délután kettőre beszéltük meg a találkozót, és a csoport zöme szófogadón meg is érkezett időben, csak a „mi Lajosunk”, ahogy magunk között emlegetni szoktuk, szenvedett igen sokáig parkolóhely keresgéléssel. Mi azonban addig is feltaláltuk magunkat és nekiálltunk kitalálósdit játszani: vajon felismerjük-e egymást a profilképek alapján? Nos, nem igazán, de ez senkit sem vetett vissza attól, hogy jól megölelje a másikat.

Mire Lajos is megérkezett, már adott volt a mosolygós hangulat, aztán előkerültek a takarók, stólák, innivalók, rágcsák, és kezdődhetett az ünneplés. Ennek egyik fénypontja egy fantasztikus halszemobjektív volt Lajos gépén, amelyet mindenki megcsodálhatott, sőt ki is próbálhatott. Mindeközben kérdésekkel bombáztuk Lajost, aki szíve szerint kivonult volna a centrumból, de mi nem engedtük. Ő ugyanis azt akarta volna, hogy az ismerkedésé legyen a főszerep, ne neki kelljen beszélnie, hiszen hétről hétre a kibeszélőkön így is berekedésig jár a szája, de hát ̶ ahogy mondani szokás ̶ így járt.

Később azért megkegyelmeztünk neki, és azt is megbocsátottuk, hogy nem bontotta fel a pálinkáját, amelyet Sanyitól kapott névnapi ajándék gyanánt. De így sem lehetett okunk panaszra, hiszen volt csodálatos torta, finom házi sütik, a nap végén pedig Fritzu kedvenc fagyizóját is lerohanhattuk. A torta és a fagyi között azonban még történtek dolgok.

A Klub kedvenc bőröndje

Ott volt például Laci és a bőrönd. Egy szép lila bőrönd. Remek fotótémának bizonyultak így ketten, hát sokan meg is örökítették ezt a különleges párost. (Laci nem akarta cipelni a statívot, hát így oldotta meg. Gurulós verzióban.) Hasonlóképp előkerült Lajos sapkája is, amelynél jobb álca egyszerűen nem létezik ahhoz, hogy pofátlanul lefotózzunk valakit a nyílt utcán. Lajos szerint ugyanis emiatt biztosan turistának nézik az embert, ezért az én fejembe is belenyomta, hogy észre ne vegyen, amikor a tortaevés közben lencsevégre kapom.

Semmiképp nem viccesebb, de feltétlenül érdekes volt a Zene háza is, amelyet bejártunk, és ki-ki a maga módján „szét is fotózott”. Itt született az első csoportkép is a csapatról. Persze útközben a Vajdahunyad váránál is készültek érdekes streetfotók a lufiárusokról, a karikaturistáról, egy friss házaspárról, mégis egymásról, a csapattagokról született a legtöbb (zsaroláshoz is tökéletes) fénykép.

Éltünk ugyanakkor a sorozatfotózás adta lehetőséggel is (amikor a fotós fotózza, hogy egy fotós fotóst fotóz), de volt páradús hangulatfotózás, sőt hempergőzés is, ezúttal már a Néprajzi múzeum tetején. Mivel velünk tartott két kiskorú, ügyeltünk arra, hogy nekik is jó legyen a nagyok mulatsága, ezért még Lajos is fogócskázott és hempergőzött. Szerintem azóta is viszket a fűtől.

Játszva tanul az ember

Bár bőven benne voltunk a kellemes naplementében, amikor végül elmentünk fagyizni, majd a Hősök terénél még egy utolsó jót beszélgetni. Ekkorra már fokozatosunk lemorzsolódtunk, mint a só a ropiról, de ez pont így volt tökéletes.

Egyöntetűen megegyeztünk viszont abban, hogy ilyen klubtalálkozókat nem csak a Klub születésnapján fogunk tartani. Nagyon sokat inspirálódtunk ugyanis egymástól, elleshettük, ki hogyan dolgozik, megfigyelhettük, ki mit vesz észre egy adott helyszínen, adott jelenetből, és még egymás gépeit is kipróbálhattuk. Játszva tanul az ember, mint tudjuk, és mi pont ezt tettük. Az elkészült képek pedig azt mutatják, nagyon is hatékonyan.

Köszönjük, Lajos!

(A cikkben szereplő fotókat Fálmon Erika és Nagy Sándor készítették)

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.