Nézzük meg néhány pédán keresztül, hogy a gyakorlatban, mire is használható egy állvány!

A westernfilmek fotósai sporttáska méretű fényképezőgépieket és a hozzájuk méretezett brutális fa állványokat cipeltek. Az üveglemez, amire a fotót készítették hatalmas volt, az egész fotózás pedig borzastóan macerás.

A technika fejlődésével, a kisfilmes világ megteremtette a fotózás szabadságát. Olyan filmeket gyártottak, amelyek kicsik voltak, és annyira fényérzékenyek, hogy már kézből is tudtunk exponálni.

Azonban az állvány használata nélkül a fotózás sok területe ma is elképzelhetetlen.

A három részes cikksorozat első részében már írtam arról, hogy miért van szükség állványokra, a következő részben pedig körbejártam, hogy mi alapján is döntsünk, ha állványra lenne szükségünk. Most néhány példán keresztül nézzük meg, hogy milyen helyzetekben jön jól az állvány.

Kevés a fény

A körülöttünk lévő tárgyakat azért látjuk, mert a fény visszaverődik róluk. Ahhoz, hogy a fotónk ne legyen sötét, megfelelő mennyiségű fénynek kell visszaverődnie.

A filmünk, fényérzékeny anyagunk nem egyetlen pillanatot örökít meg, hanem rövidebb-hosszabb ideig gyűjti a fényt. Minél hosszabb ideig éri fény, annál több fényt gyűjt össze. Vagyis, ha egy rosszul megvilágított tárgyat hosszú ideig fotózunk, akkor az a fotón szép fényes lesz.

Viszont, ha hosszú ideig fotózunk egy tárgyat, csak akkor kapunk szép képet, ha a tárgy fixen, egy helyben áll, máskülönben bemozdult lesz a képünk.

De nem csak az a fontos, hogy a tárgy ne mozduljon, hanem az is, hogy a fényképezőgépünk sem. A gépünk pedig attól fog mozogni, hogy a kezünk remeg. Remegés mentesen pedig csak a másodperc töredékéig tudjuk megtartani a kameránkat, telefonunkat.

Vannak mindenféle képletek, hogy mennyi ideig tudjuk megtartani a fényképezőgépünket, de a lényeg az, hogy a másodperc 50-100-200-ad részéig. Ez napközben a szabadban elegendő lesz, de már szürkületben, vagy egy szobában valószínű, hogy kevés. És ekkor jön jól egy állvány.

állvány éjszaka

A fenti képen pont azt használtam ki, hogy a hold fénye megvilágította a csákvári pusztában álló gémeskutat. 25 másodpercig exponáltam, és ahogy  látod, nagyon szépen megjelentek még a színek is.

Hosszú záridő

Vannak helyzetek, amikor ugyan elegendő a fény, hogy fotózzunk, mégis szeretnénk hosszan, akár 1-2 másodpercig is exponálni. Leginkább akkor, ha a fotózandó témánk mozog, és szeretnénk, hogy be is mozduljon – ezzel akarjuk érzékeltetni a mozgást.

Tipikusan ilyen, amikor patakot, vízesést fotózunk. Egy gyors expó eredménye, hogy a vízből semmit nem látunk. Mintha ott se lenne. Azonban, ha kellő ideig fotózunk, a víz mintha megfagyna, a vízesés életre kel.

állvány patak

Ilyenkor ugyan a bemozdulás a cél, de csak a téma mozgását akarjuk láthatóvá tenni, a környezetnek tűélesen kell kirajzolódni a képen, ehhez pedig állvány kell.

Várakozás

A lenti képen, amit Kardos Tamás barátom készített, a sárga kabátban én volnék látható. Pont tíz éve készült és örömmel látom, hogy akkor még sokkal több hajam volt 🙂

várakozás

A szemközti sziklán fészkelő sirályhojszákat fényképeztem. Az egyik madár a fészkén maradt, a másik pedig kirepült. Majd egy idő után, amikor megérkezett, nagyon örültek egymásnak. Sok fészek volt, de csak kevés látszott, azt pedig, hogy melyik madár lakik abban a fészekben, amit kiszemeltem magamnak, hát nem tudtam csak úgy ránézésre megmondani. Ráadásul a madarak elég gyorsak.

Szóval amikor megláttam, hogy közeledik egy madár, már le is szállt, örömködtek, és annyi.

Egy ilyen helyzetben folyamatosan csőre töltve kell figyelni, így a legegyszerűbb, ha a kiszemelt fészken tartom a gépem, és amikor megérkezik a madár, akkor exponálok.

Na jó, de a kirepült madár lehet, hogy 1, de lehet, hogy csak 10 perc múlva repül vissza. Ennyi ideig nem én, de egy bírkózó olimpikon sem lenne képes megtartani a fényképezőgépet. Ezért a gépet érdemes állványra tenni, az élességet a fészekre beállítani, és egy kioldókábellel a kézben várni, hogy a madár megérkezzen.

Amikor sokat szöszögünk

Ha egy virágot szeretnénk közelről fotózni, makrózni, akkor az élesség tartomány nagyon kicsi lesz. Csupán millimétereket mozoghatunk előre-hátra. Ilyenkor a kompozíciót nagyon nehéz beállítani, a kezünk remegése már azt eredményezheti, hogy életlen lesz a kép.

De az ilyen apró világban kívülről nem is látunk jól. Csak akkor veszünk észre a háttérben egy belógó fűszálat, ha belenézünk a keresőbe. Le kell tennünk a gépet, elhajtani a fűszálat. És aztán kereshetjük meg újra a gépünk helyét, játszatunk a milliméterekkel.

Ilyenkor szintén jól jön az állvány. Egyszer beállítjuk a kompozíciót, és lehet, hogy fél órát is elvacakolunk, mire minden a helyére kerül.

Ugyanez a helyzet akkor is, amikor egy stúdióban (ez lehet az asztalod is) tárgyakat fotózol. A tökéletes csendélet berendezéséhez idő kell, meg sok ide teszem, oda teszem.

Az állvány nálam alap

Ez csak néhány tipikus állvány példa volt, azonban még sokáig tudnám sorolni, hogy még mikor jöhet jól.

Gondolom, hogy nem árulok el nagy titkot, ha elmondom,  hogy én szinte minden helyzetben állványt használok. Nem igazán hiszek az elkapott pillanatokban. Szeretem megvárni, hogy egy felhő a helyére ússzon, a virágot ne fújja a szél, és szeretek kísérletezni, ugyanonnan többféle fotót is elkészíteni, ezek pedig szükség van állványra.

A fenti képen épp a tengert fényképeztem, amikor egy madár szállt mellém a sziklára. Nem bíbelődtem azzal, hogy leszedjem a gépet az állványról, inkább állvánnyal a kézben fotóztam. Na így ne használd 😉