A jobb állványokat fej nélkül árulják, így a neked legmegfelelőbb cuccot fogod tudni összeválogatni. De milyen fontos tulajdonságai vannak egy állványnak?

Ahogy az előző cikkben már írtam, én szeretem és használom az állványokat. Bármennyire is macerás, vannak helyzetek, amikor nem tudod megúszni.

Az állvány teherbírása

Számomra az állványok egyik leglényegesebb paramétere a terhelhetősége. Azért használunk állványt, hogy stabilan megtartsa a fényképezőgépünket. Ez pedig azt jelenti, hogy a fényképezőgépem súlytól ne rezegjen be, vagy ne dőljön el.

Nyilván madárfotózáskor egy fél méter hosszú, és a fényképezőgéppel együtt akár 3-4 kg-os súlyt stabilan megtartó állvány sokkal robusztusabb kell legyen mint az, amire a telefonunkat fogjuk tenni.

Tehát az első dolog, amit egy állvány vásárlásakor nézz meg, hogy elbírja-e a felszerelésedet. Vagyis inkább annak a súlynak a másfélszeresét, mert így lesz igazán stabil.

Sok állványnak tartozéka a képen látható, középoszlopba dugható kampó, amire nehezéket tudsz akasztani, hogy még stabilabb legyen.

Az állvány súlya

Amikor állványt vásárolsz, alaposan gondold át, hogy mire fogod használni. Ugyanis a súly, a terhelhetőség és az ár erősen függ egymástól. Szóval itt egy fontos kompromisszumot kell kötnöd.

Ha csak egy stúdióban fogod használni, akkor lehet nagyon nehéz az állvány, hisz szinte soha nem mozdítod meg, és ahogy lépkedsz a szobában, a talaj mozogni fog, ettől pedig az állványod is. Viszont minél nehezebb, a tehetetlenségénél fogva annál kevésbé lesz érzékeny ezekre a mozgásokra.

Ha viszont hegyi túrákon, tájépeket szeretnél készíteni, akkor kizárt, hogy egy olyan állványt akarj magaddal cipelni, amihez előtte hetekig konditeremben kell járnod.

A fenti képet a Feröer-szeigeteken készítettem Babesz barátomról, aki láthatóan igencsak boldog, hogy a fotós táskája mellett még egy kb 3kg-os állványt is cipelhet.

A szénszálból készült állványok a legkönnyebbek, de a legdrágábbak. Az olcsóbb, alumíniumból készülnek állványok is strapabíróak, viszont nehezebbek, így akkor jársz velük jól, ha nem kell sokat sétálnod. Viszont egy telefont egy egyszerű műanyag állvány is meg fog tartani.

Állványfej

Az állványfejeknek rengeteg fajtája van. Természetesen itt is fontos szempont a stabilitás, a terhelhetőség.

gömbfej

Általában a gömbfej a legjobb választás, hiszen a fényképezőgépet és az állványt egy gömb alakú csukló köti össze. Könnyű használni, mivel a kívánt pozícióba állításhoz csupán egyetlen kart kell lazítanod, szorítanod. Azonban ez a hibája is, ugyanis nagyon nehéz precízen beállítani a fejet.

Ezt a problémát oldja meg a 3D fej, a tér három irányába három különböző karral tudod a pozíciót beállítani. Így amikor az egyik kart meglazítod, csak egy irányba tud mozdulni a géped (pl. fel-le), ellentétben a gömbfejjel, ahol hirtelen a tér minden irányába elkezd mozogni a gép.

videófej

Én még a videó fejet is szeretem, mert amikor beülök egy vadlesbe, hogy madarakat, vagy például szarvast fotózzak, ott úgyis kivízszintezem az állványt, és csak oldalra, illetve kicsit le-fel mozgatom a kamerámat. A videófejet pedig nem kell fixen rögzíteni, egy kar segítségével könnyen mozgathatom, így a hol itt, hol ott feltűnő állatokat könnyű követni.

Vannak még mindenféle spéci fejek, amelyekre azt gondolom, hogy nem igazán lesz szükségünk, így egy kezdő fotósnak nem is javasolnám. Érdekességként ilyen pl. a gimbal fej, amely nagyon hosszú és nehéz objektívek jobb súlyelosztását segíti, de akár egy panorámfej hiányának sem láttam még soha kárát.

Telefonos fotózáshoz egy kicsi gömbfejet ajánlok, hogy szabadon, bármilyen szögbe be tudd állítani a telefonodat.

Gyorskioldó talp

Ahogy az előző részben már említettem erre azért van szükség, hogy ne egy sok kilós állvánnyal kelljen egyensúlyoznod, hogy levedd a gépet az állványról. A talp egy egyszerű lemez, amit a gép aljára csavarozok, és ezt pattintom be a fejbe.

Itt is kiválasztható a számodra optimális rendszer. Van, ami csak kipattan, van, ami egy sínen csúszik. Fontos, hogy hogyan rögzíted a talpat, hogy véletlenül se essen ki a géped a fejből. Itt a lényeg, hogy milyen gyorsan akarod használni az állványon kívül a kamerádat.

Ha fontos a sebesség, akkor ne a sínes, és csavarral a talpra szorítható cuccot vedd meg.

Az állvány kiválasztása

Ha a fenti pontokat végig gondoltad, nem marad más hátra, mint az ár.

Sajnos a jó állványok és fejek nagyon drágák. Szóval komolyan gondold végig, hogy szükséged van-e állványra, mire is fogod használni.

Állványt, egyszerűbb gömbfejjel már 15e forintért is tudsz venni, és kezdő fotósként, ha még nem tudod, hogy fogod-e, milyen gyakran fogod használni, tökéletes vétel lehet.

Ha viszont sokat fogod használni, a hegyeket fogod vele járni, vagy vadlesre ülsz be vele, akkor egy drága akár 150e forintos, vagy drágább állványt sem fogsz megbánni.

Az én kedvenc állványom, nagyon öreg, nagyon nehéz és nagyon drága, de ma pont húsz éves. Szóval már megszolgálta az árát.

Persze sok gyártó létezik, én a Manfrotto, MeFoto, vagy Vanguard állványokat javaslom. Telefonos videózáshoz pedig a Rollei állványát, ami már 10-15e forint között megvásárolható.