A hobbifotósok csodálatos világa – Amikor a „Közepesen Profi” csapdájában találod magad

A felszerelés dilemmái – Az űrhajó méretű fotótáskád

Ha már nem vagy kezdő, akkor valószínűleg rendelkezel egy jó kis hobbifotós felszereléssel. Hogy viszonyulsz hozzá? Mi a helyzet azzal a hatalmas fotótáskával, amelyet mindig magaddal cipelsz? Igazi kihívás, igaz? Főleg, ha hosszabb ideig kell hurcolásznod. Olyan hátizomzatot fejleszt, hogy akár olimpiai súlyemelőnek is beiratkozhatnánk miatta. Az utcán sétálva az emberek pedig csodálattal néznek ránk, mert azt hiszik, mindenféle különleges és méregdrága eszközöket tudhatunk magunkénak. Persze az már csak a mi titkunk, hogy az űrhajónk tele van egymástól elkülöníthetetlen szűrőkkel, zseblámpával, spricnivel, gumikkal és kukás zsákkal, amelyek messze nem tartoznak a csilivili fotós eszközök körébe.

A képalkotás kihívásai

Amikor már egy ideje fotózol, valószínűleg szeretnél kitörni a megszokott mintákból és új kreatív ötleteket kipróbálni. Gyakran megtapasztalod azonban, hogy az agyadban lévő látvány és a kész kép között hatalmas szakadék tátong. Próbálsz új technikákat alkalmazni, de néha olyan képeket kapsz, amelyek csak arra jók, hogy elfeledtesd az emberekkel, valaha igenis tudtál fényképezni. Ne dőlj azért a kardodba, lesznek még bőven ilyen mélypontjaid. Csak szólok.

 A megosztás nyűgjei

Miután elkészültél egy sor fantasztikus fotóval, természetesen szeretnéd azokat megosztani a világgal. Elkezded feltölteni a képeket, aztán azt látod, hogy azok csak a haverokhoz jutnak el. Tudod ugyan, hogy rengetegen posztolnak ugyanabban a percben, mint te, de akkor is utálod, hogy a képeid elvesznek a szosölmédia óceánjában. Már megint a kardodba dőlnél, fontolgatod, hogy abbahagyod az egészet, aztán bánatodban mit csinálsz? Inkább elmész megint fotózni. Na, ez az igazi 22-es csapdája.

A hobbifotós és az idő

Az idő a hobbifotós legnagyobb ellensége. Az emberek állandóan rohannak, de még véletlenül sem úgy, hogy készíthetnénk róluk egy klassz hosszú záridős képet. A napos órák is villámgyorsan eltelnek, a kék óráról is mindig lemaradunk, ha viszont mégsem, akkor mire beállítjuk a gépen a megfelelő értékeket, volt napocska, nincs napocska. Huss, megint bebuktuk. De nem adjuk fel, továbbra is próbálkozunk az ideális pillanat elkapásával, közben pedig a barátaink (férjünk, társunk, gyermekünk) egyre türelmetlenebb, mert kilyukad a gyomra az éhségtől… Ha nő vagy, tudod, ez mekkora felelősség…

Amikor a tesód is fotózni kezd

A családtagjaid és barátaid persze megértők, mindig segítőkészek és őszinték, amikor megmutatod nekik a legújabb fotóidat. (Vagy nem?) De amikor már a tesód (nagynénéd, unokaöcséd, kutyád) is elkezd fotózni, elkerülhetetlenül bekövetkezik az összehasonlítgatás, a „ki fotóz jobban” csendes, önmarcangoló folyamata. Sorolod magadban a saját érveidet, hogy miért éppen a te fotód van tökéletesen komponálva és megvilágítva; élőben pedig elindul egy végtelen vita a fényképezésről, a művészetről és az esztétikáról, amelynek végeredménye vagy örök harag, vagy egy adag fagyi békülésként, amelyet persze megint mindenki elkezd eszeveszettül megfotózni. Na jó, a kutyád nem, ő felfalja. És a kör folytatódik…

Aggodalomra azonban semmi ok, ezek a kihívások csak arra szolgálnak, hogy még inkább fejlődjünk és felfedezzük a saját stílusunkat és kreativitásunkat. Nevetgéljünk a nehézségeken, és mindig tartsuk szem előtt, hogy a fényképezés elsősorban örömforrás.

Útravaló minden hobbifotósnak

Továbbra is töltsünk sok időt a fotózással, kísérletezzünk új technikákkal és szemléletekkel, és mindig tartsuk meg azt az egyedi humorunkat, amely segít átlendülni a közepesen profi hobbifotós státusz hozta kihívásokon. Ne feledjük, az élmények és a mosolyok ugyanis mindig fontosabbak, mint bármelyik fényképünk tökéletes technikai kivitelezése.

Ma már egy percig sem bánkódom, ha lemaradok egy pillanatról vagy nincs lehetőségem egy különleges szituációt lefotózni, mert tudom, ha nyitott szemmel járok, lesz majd másik. Mert mindig lesz. Nekünk, hobbifotósoknak is.