.Blog/Gondolatok a fotózásról

A fényképezés tanulásának lelki fázisai

Mert hogy van ilyen, még ha ebbe nem is gondoltál bele sohasem. Korábban már pedzegettem a témát a burnout kapcsán, vagy amikor írtam a mobiltelefonról fényképezőgépre váltásom kálváriájáról, most azonban egy kicsit másról van szó: azokról a szakaszokról, amelyeken kezdő, majd gyakorló fotósként is átmehetünk. Induljunk ki a hobbifotózásból.

2023. január 19.

Bár szenvedélyem a fotózás, nem fényképezésből akarok megélni, mert azt szeretném megtartani az egyik legfontosabb örömforrásomnak. Ismerve magamat ugyanis tudom, hogy ami egyszer kötelességé válik (értsd profi fotósként ebből kellene megkeresnem a napi betevőre valót), már nem jelentene majd minden percében boldogságot. Már pedig azt az érzést, amely egy jól elkapott pillanat után vagy az utómunka előtt átjár, nem akarom elveszíteni. Még akkor sem, ha azoknak az említett lelki szakaszoknak bizonyos részei rendesen meg tudják viselni az embert.

lelki fázis 2

1.szakasz: A kezdők szerencséje

Amikor elkezdünk fotózni tanulni, azért tesszük, mert érdekel bennünket, kihívást látunk benne, izgalmasnak tűnik, stb. Ez egy olyan fázis, amikor tele vagyunk lelkesedéssel, tett- és tudásvággyal. Szeretem-szakasz, és elég sokáig el is tarthat, ha nem ijedünk meg a kezdeti nehézségektől, amilyen maga a fényképezés, annak szabályainak elsajátítása, megértése, alkalmazása. Ilyenkor nagyon boldogok tudunk lenni, ha sikerül egy-egy jó képet elkészíteni, és ez fel is tölt bennünket energiával.

 2.szakasz: A tanulás fázisa

Amikor ugyanis bejön az a sok-sok szám (fényérték, rekeszérték, idő stb.) akár sokkot is kaphatunk és csak azt vesszük észre, hogy minden összevissza kavarog a fejünkben. Ez lehet ijesztő (nekem az volt), de persze lehet ismételten szeretem-szakasz, ha neked jobb fejed van és azonnal felfogod az összefüggéseket. Én időnként fordított logikával közelítek a dolgokhoz, és bár a végeredményem nekem is jó szokott lenni, az addig megélt szívbajt senkinek nem kívánom.

lelki fázis 3

 3.szakasz: A megnyugvás fázisa

Ez rendszerint sok gyakorlóórás (napos, hónapos) időszak után jön el, amikor már nem problémázol azon, hogy egy-egy képed nem sikerül, sokkal inkább fókuszálsz arra, hogy megértsd, miért nem. Sőt ezen már tudsz is változtatni, vagy tudod, milyen segítségre is van szükséged hozzá. Ilyenkorra már viszonylag biztosan kezeled a kamerát, akár csukott szemmel is tudod tekergetni a gombokat, de még messze nem vagy profi, csak tisztán látod, mit tudsz és még mit kellene elsajátítanod. Nekem ez a kedvenc lelki fázisom, mert ilyenkor az ember már nem stresszel és nem is sír, ha elszalasztott egy-egy megörökítendő pillanatot. Ilyenkor már tudatosabban is fotózunk és nem is akarunk egyszerre mindent meglőni. Ebben a szakaszban már az utómunka is a barátunk, és bizony fotózás során már arra is gondolunk, hogy ne kelljen túl sokat görnyedezni majd otthon a képszerkesztő-program előtt, bárhogyan is tetszen az azzal való munka.

4.szakasz: Amikor már mindent tudsz

Hogy van-e ilyen, abban nem vagyok biztos, mert ahogyan a technika fejlődik, és ahogyan új és újabb stílusirányzatok ütik fel a fejüket, mindig lesz hová fejlődni, mindig tudunk mit megtanulni. Ebben a szakaszban viszont az lehet a nagyon jó, hogy ekkorra már biztosan kialakul, mit szeretünk igazán fényképezni, és simán ki tudjuk jelenteni, hogy mi az, amit meg sem akarunk tanulni. Én még csak a harmadik szakaszban járok, de azt már én is tudom, hogy mi az, ami nem érdekel. Nálam ez a stúdiófotózás.

Isten veled, Kisördög!

El nem tudom magam képzelni lámpák és beállított jelenetek között. Valahogy nem csigáz fel a gondolata sem. Persze szívemre tettem a kezem és megkérdeztem magamtól, hogy vajon ez azért van-e, mert túl bonyolultnak tűnik a világítás-derítés profi megtanulása, de a válaszom az volt, hogy nem. Valóban ijeszt, hogy a softboxok és egyéb eszközök használatát kívülről fújjam, mégsem ez az igazi okom. Én úgy vagyok összerakva, hogy a szabadban érzem jól magam. Még dolgozni is jobban esik egy diófa alatt, mint a szobámban az asztalomnál, és amíg kertes házban lakhattam, kora tavasztól télig, reggeltől estig kint is ültem a virágok között a laptopommal. Nincs ez másként a fényképezéssel sem.

lelki fázis 4

Éppen ezért ha fotózok, azt legszívesebben kint teszem, és szépen lassan elengedem annak a kényszerét, hogy a fotózás más területét is megtanuljam. Mert a kényszer azért bennem van egy negatív gondolat formájában, amely azt súgja, hogy soha nem leszek jó fotós, ha nem tudok minden területen jól teljesíteni. Ez azonban, aggyal tudom, butaság, ezért igyekszem is kidobni a fejemből a kisördögöt. Te is egyetértesz azzal, hogy nem kell mindenhez érteni, igaz? És mivel nekem tényleg csak az a célom, hogy baromi jó képeket készítsek (elsősorban a magam és a barátaim örömére), most épp a kardomat élesítem a kisördögöm ellen. Remélem, sikerül is majd legyőznöm.

Szerző

Davida
Davida

Davida szövegíró, kommunikációs tanácsadó, és egy ideje őrült fényvadász. Amikor csak teheti, járja az utcákat és igyekszik lencsevégre kapni a soha meg nem ismétlődő pillanatokat.